James Dashner fiatal felnőtteknek szóló regényének, Az útvesztőnek várva várt filmadaptációja hatalmas sikerrel nyitott az Amerikai Egyesült Államokban. Az akcióval teli, sci-fi alkotásban a Teen Wolf sztárja, Dylan O'Brien mellett még számos fantasztikus fiatal színész kapott helyet, köztük Blake Cooper is, aki volt annyira kedves, hogy megválaszolja a kérdéseinket a karakterével, Chuckkal kapcsolatban, valamint hogy milyen volt együtt dolgozni a munkatársaival.
Hogy kerültél be a színjátszásba?
Először egyáltalán nem érdekelt a színészkedés! A fiútestvéreimmel otthon tanultunk, és az édesanyánk bátorított minket, hogy minél gyakrabban mozduljunk ki a házból. Úgyhogy elkezdtünk színjátszóórákra járni egy helyi színészi stúdióhoz. Így az édesanyánknak több ideje volt a házimunkára, amíg mi jól éreztük magunkat az órákon! Egy nap a stúdió tulajdonosa felkereste édesanyámat, és megkérdezte tőle, lenne-e kedvem egy film, a Parental Guidance meghallgatására elmenni. Szóval édesanyámmal azt gondoltuk, miért ne? Így elmentem rá. A szereposztásért felelős rendező a végén imádta a munkámat, aztán úgy döntött, egy másik szerepre kellene jelentkeznem. Akkor a rendező azt mondta, hogy meg kellene próbálnunk kapcsolatba kerülni Joy Pervis-szel, a tehetséges atlantai ügynökkel. Felvettük vele a meghallgatást, elküldtük a válogatásra, és így történt meg, hogy le lettem szerződtetve az ügynököm által. Úgyhogy nyugodtan mondhatod, hogy véletlenül kerültem be a színjátszásba.
Hogy kötöttél ki Chuck szerepénél Az útvesztőben? Tényleg felvetted a kapcsolatot James Dashnerrel és Wes Ball-lal a Twitteren keresztül?
A barátommal, Oliviával kezdődött minden. Azt mondta nekem (egy Facebook üzeneten keresztül), hogy a kedvenc könyvéből – Az útvesztőből – film fog készülni, és tökéletes Chuck lennék. Így édesanyámmal utánanéztünk és elolvastam a könyvet. A végére megszerettem, és teljesen egyetértettem Oliviával, hogy nagyszerű lennék a szerepre! Megkérdeztük az ügynökömet, hogy el tudunk-e menni a szerep meghallgatására, de sajnos nem tudta nekem elrendezni. Ezért eldöntöttem, hogy felmegyek a Twitterre, és megkérdezem Wes Ball-t (a rendezőt), hogy tudna-e adni nekem egy esélyt a meghallgatásra. Először nem vett észre, de Az útvesztő rajongótábora IGEN, és nekiálltak fanartokat, fanfictionöket meg ilyeneket készíteni, amitől abszolút eldobtam az agyam, és rengeteg támogatást kaptam tőlük (köszönöm, srácok!) A rajongói alkotások hulláma után Wes végre észrevett, és eldöntötte, hogy megadja nekem az esélyt. A forgatáson hallottam, hogy amint meglátták a meghallgatásra küldött felvételemet, tudták, hogy ÉN vagyok Chuck!
Kérlek, mesélj nekünk valamit a kalandos túlélési tréningről és az egész estés táborozásról, amit teljesítened kellett a forgatás előtt!
A próbák alatt Wes úgy döntött, hogy szükségünk van egy Útvesztős Táborra (én így hívtam.) Alapvetően a próbák alatt Wes túlélési szakértőket és ex-katonai alkalmazottakat hívott, hogy megtanítsák nekünk, hogy éljük túl úgy a Tisztást, ahogy egy tisztárs tenné. Fiúcserkész vagyok, ezért a sok tréning nagyon ismerős volt a számomra. Azonban, ne bízz meg azzal, hogy tüzet szítsak száraz alapanyagokból! Általánosságban hihetetlen élmény volt, és eszméletlen volt a srácokkal lenni! Hamar rájöttünk, hogy a csapatmunka az egyetlen módja, hogy végezzünk a dolgokkal.
Chuck egy olyan karakter, akinek szeretettel van tele a szíve. Készít a szüleinek egy ajándékot, még ha nem is emlékszik rájuk. Mit szeretsz a legjobban benne?
Azt hiszem, szeretem Chuckot. Annyira ártatlan és kedves, de egyaránt bátor és kemény. A Tisztás „kistestvéreként” van leírva, és a vicces személyiségével tartja mindenkiben a lelket. Szembe tud nézni egy Siratóval anélkül, hogy a nadrágjába pisilne (én ezt tenném a valóságban.)
Chuck tűnik a legfiatalabbnak a tisztársak közül, valamint egy kicsit annak a tipikus aranyos természetű srácnak, akit a kiválasztanál a gimnáziumban. Mit gondolsz, valójában élvezte, hogy egyike lehet a tisztársaknak?
Szerintem el akarja hagyni a Tisztást, de egyben büszke is arra, hogy ennek a közösségnek a tagja lehet (főleg, mivel a Tisztás második szabálya, a „sose bánts egy másik tiszttársat” miatt nem is igazán szekálhatják.)
Chucknak és Thomasnak az volt az egyik legőszintébb jelenete, mikor Chuck kisegíti Thomast a Ketrecben töltött éjjelén. Hogy írnád le a kettejük közötti kapcsolatot, akik csak pár nappal ezelőtt találkoztak?
Chuck számára Thomas az egyetlen igaz barátja a Tisztáson, de ez egy másik mód Thomas felé. Mindketten eléggé magányos típusok a Tisztáson kívül. Csak összebarátkoztak. Nem igazán tudod megmagyarázni, hogyan leszel valakinek a barátja, csak megtörténik. Megvan köztük a közvetlen kémia, és egyszerűen kedvelik egymást. Thomas vigyáz Chuckra, és végül egyfajta kisöcsként tekint rá.
Mint nagy Teen Wolf rajongók, rengeteget hallottunk már Dylan O’Brien fantasztikus humorérzékéről és improvizációs képességeiről. Ezek akkor is előjöttek, mikor együtt dolgoztatok Az útvesztőn?
Természetesen! Dylan egyike a legviccesebb és legkedvesebb srácoknak, akikkel valaha találkoztam! És egyben csodálatos színész is. Egyszer a forgatáson volt egy jelenete Thomas Brodie-Sangsterrel, és egyszer csak úgy döntöttek, hogy elmennek csókolózni (bátorságuk jeleként akarták megcsinálni!) Dylan végül berezelt, de Thomas valójában kész lett volna rá! Mindketten teljesen improvizálták azt a jelenetet, és mindenki nyerített a röhögéstől!
Melyik volt a legijesztőbb és a legelismertebb dolog, amit meg kellett tenned Az útvesztőben?
Talán az a mutatvány, amit később csináltam a forgatás alatt. Nem fogok belemenni a részletekbe, de a jelenet megkövetelte, hogy felvegyek egy hámot és felrántsanak a levegőbe, amíg Dylan, Thomas, Kaya és Ki Hong megpróbálnak visszahúzni a földre. Teljesen olyan voltam, mint a kötél a kötélhúzásban! Nagyon kényelmetlen, viszont király tapasztalatszerzési lehetőség volt.
Melyik napot szeretnéd újraélni a forgatásról – esetleg hogy jobbá tedd vagy hogy újra átélhesd azt?
Nem tudok egy különleges napot sem kiemelni, de talán az jó lenne, mikor mindannyian együtt voltunk egy azonos helyszínen. Az remek lenne. Hiányoznak a srácok…
Egy ló- és állatfarmon nőttél fel Atlantában, igaz? Hogy érzed, túlélnéd, ha egyszer a Tisztáson találnád magad?
Nos, a lófarmon való élet nem tanít meg a túlélésre a vadonban, de a fiúcserkészi létem (talán) sokat segítene. Nem vagyok benne biztos, hogy menne EGYEDÜL, de az egész valószínű, hogy néhány barátommal sikerülne, vagy a két idősebb bátyámmal, akik tapasztalt cserkészek.
Mivel a myFanbase egy internetes magazin a televíziós sorozatokról, szeretnénk megtudni, hogy melyikek a kedvenceid?
A kedvenc sorozatom jelenleg az Attack on Titan. Komolyan, menj és nézd meg most azonnal, ha tudni akarod, mi az IGAZI szórakoztatás… MENJ! Szeretem még az Egyszer volt, hogy nem voltot, a The Walking Dead-et és a Survivor-t.
Forrás: myFanbase.de
Maze Runner: Scorch Trials
Típus: film
Rendező: Wes Ball
Stúdió: 20th Century Fox
Megjelenés: 2015/09/18
James Dashner: Tűzpróba
Típus: könyv
Eredeti címe: The Scorch Trials
Amerikai megjelenés: 2010/10/12
Magyar megjelenés: 2014/10/15
Magyarul kiadta: Cartaphilus Könyvkiadó
Fordította: Havadi Krisztina